A modern akadálysport, más néven extrém akadályfutás sárban és hideg vízben, kúszó-mászó gyakorlatokból természetes és katonai jellegű akadályokon át, terhek cipeléséből, egyensúlyozásból, és más kőkemény erőpróbákból áll, melyeket főként terepen futva kell teljesíteni. Az akadálysport innovatív, komoly kitartást és fizikai felkészülést igénylő sportág, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világban. 2017-ben a hazai rendezésű versenyeken megközelítőleg 15.000 fő vett részt. A legjobb hazai versenyzőknek köszönhetően Magyarországot az extrém akadályfutásban is a világ élvonalában tartják számon. Többek között ennek következményeként jelent meg az igény arra, hogy szövetség megalapításával fogják össze és koordinálják a sportági munkát.
A sportággal aktívan foglalkozók megkeresték a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség vezetőit annak reményében, hogy az MSTSZ tapasztalataira építve, vele együttműködve egy hiteles és professzionális szakági szövetség jöhessen létre. Az egyeztetések sikerrel zárultak, így az MSTSZ közgyűlése 2017. december 17-én elfogadta a szövetség alapszabály-módosítását, melynek értelmében – származtatott jogi személyiségként, önálló gazdálkodással – létrejött a Magyar Akadálysport Szövetség.

Akadálysport szakág